2014. június 25., szerda

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara cégadatbázisa

Valamikor korábban felmerült, hogy a tervezéshez jó lenne egy olyan adatbázis, mint ami az Iparkamarának lett a kamarai regisztrációval. Mert megvan benne a főtevékenység és a cím, az adószám alapján pedig a létszámadatok is kinyerhetőek. Később az egész feledésbe merült, és aki felvetette az ötletet már felmondott. Készítettem egy kis chrome bővítményt, ami ezt kivitelezi. (Lehet egy levél váltással is elkérhetőek az adatok, ezt nem próbáltam ki).

 CRX fájlt itt le lehet tölteni , remélem nincsenek benne hibák, telepíteni a fájl bővítmények területére húzásával lehet. (Három csíkos gomb ->Eszközök->Bővítmények) Forrása operációs rendszertől függően elérhető, de itt is fent van tömörítve.

Készítettem néhány képernyőkép mentést is és Dunaújváros adatai itt találhatóak. A kereső pedig itt.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése